Felföldi Lászlóval ünnepelték az angliai magyar katolikusok Szent István királyt Londonban
Az angliai Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Főlelkészség közössége hagyományosan szeptember első vasárnapján tartja Szent István király ünnepét. Idén szeptember 4-én került sor az ünnepi szentmisére a nyugat-londoni Brentfordban, a Szent János evangélista templomban. A mise főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, koncelebrált Csicsó János angliai főlelkész.
A szentmisén Kumin Ferenc londoni nagykövet és családja, Sárosi Fanni, Magyarország Londoni Nagykövetsége diaszpórakapcsolatokért felelős tanácsosa, valamint Salánki István, a helyi református gyülekezet lelkésze is jelen volt.
A főpásztor szentbeszédében kiemelte az államalapító szent király zsenialitását és nemzetépítő munkáját. Szent István törvénybe iktatta, hogy minden tíz falu építsen templomot, és ezt javadalmazza is (Szent István király második törvénykönyve, A király adományáról az egyháznak). A törvény azonban nem önmagában az épületről szólt. Abban az időben a Kárpát-medencében élt népek több nyelven beszéltek. István egységes nemzetet akart építeni, és nagyon bölcsen úgy vélte, a templom építése és fölszerelése közös feladata a királynak, a püspököknek és a népnek, és azt is jól tudta, hogy a magyar nemzet e közös munka és a templomai révén képes megerősödni hitében – mondta Felföldi László.
Közösség született, ami a mai napig a legmélyebb üzenete ennek a törvénynek. Ma a közösségek válságban vannak – figyelmeztetett a püspök. Szent István ma is azt mondaná, hogy fogjunk össze, és építsünk templomot, nem fizikait, mert az bőven van, hanem lelkit. Azt mondaná, hogy építsünk közösséget, mert ez a család életének legbiztosabb alapja, ez segíti abban, hogy együtt marad és megmarad. Minél erősebb közösség fűzi szorosra a szálakat egy család körül, annál stabilabb annak a családnak az élete – fogalmazott Felföldi László.
A jövőnk, az életünk, a családunk titka van ezekben a találkozásokban, amihez ragaszkodnunk kell, amiért áldozatot kell hoznunk. Ez sokszor nagyon nehéz, ugyanakkor mindig gyümölcsöt terem, amiből élni és gazdagodni tudunk: megérteni, elfogadni és erősíteni egymást – hangsúlyozta a főpásztor.
A szentmise keretében a pécsi megyéspüspök nyolc Angliában élő magyar fiatal számára a bérmálás szentségét is kiszolgáltatta.
A keresztségi ígéreteket az új keresztelőkút megáldása előzte meg.
A szentmise végén az új kenyér megáldása következett, majd a záróáldás előtt átadták a Szent István-díjat, amit idén Velzer Zoltán vehetett át a londoni magyar közösségért végzett önzetlen szolgálata elismeréseként. A közös ünneplés a Szent István Ház Mindszenty-termében tartott agapéval zárult.
(Magyar Kurír)