Varga Miklós jótékonysági zenés estje a Szent István Házban

Történelmi szerepeket keltett életre, miközben maga is fontos szereplője a történelemnek, közelebbről a magyar rocktörténetnek. A P. Box eredeti felállásának volt frontembere 1980-82 között, 1984-ben hozta létre a több lemezt is készítő Varga Miklós Band nevű formációt, 1990-től pedig szólópályára lépett.

Az egyszerre kiváló énekes és színész 1956. december 4-én született. A Varga Miklós és a Band nevű együttessel valamint szóló fellépéseivel évek óta járja az országot és a határon túli magyarokhoz is ellátogat. A fellépéseken kiderült, hogy jól megfér egymás mellett az Őrült lány és az Oly távol vagy tőlem, vagy éppenséggel a Nemzeti dal és a Zöld, a bíbor és a fekete. No és persze az elmaradhatatlan sláger, az Európa. Több mint negyven éve van a pályán. Az István, a király rockopera ősbemutatóján ő kölcsönözte a Pelsőczy László által játszott István énekhangját, később már ő maga alakíthatta a címszereplőt Szörényi Levente és Bródy János darabjában. Pályafutása során megformálhatta többek között Jézus Krisztus, Petőfi Sándor és Dózsa György szerepét is.

Varga Miklós elfogadta meghívásunkat és idén, október 28-án a Szent István Házba látogat, hogy egy szóló estet tartson a legismertebb dalokból 2 x 45 percben.
A koncert a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően jöhetett létre. Köszönjük.  

A koncerten való részvétel a hely adottságai miatt csakis előzetes bejelentkezés- és regisztrálás feltétele mellett volt lehetséges. A regisztrálás már lezárult, az összes hely elkelt. Várólistára való feliratkozáshoz kérem olvassa el az alábbi értesítést:

A nagy érdeklődésre való tekintettel Varga Miklós zenés estjére a helyek beteltek, a jelentkezés lezárult. Előfordul, hogy különféle okok miatt lesznek akik nem tudnak eljönni és visszamondják. Indítottunk tehát egy várólistát erre az esetre, amelyre az alábbi emailcímen lehet feliratkozni a pontos nevek és telefonszám átküldésével: [email protected]
Amennyiben fölszabadulnának helyek, úgy legkésőbb okt.28-ig emailen vagy telefonon értesíteni fogjuk a várólistán lévőket jelentkezési sorrend szerint. 

Bővebb információ:
[email protected]
07858399572