Szent István király ünnepe és ARKME 70. jubileuma

2024 szeptember 1-én közösségünk hármas ünnepet ült: egyrészt egy szentmisével emlékeztünk államalapító Szent István Királyunkra, továbbá hat fiatal járult a bérmálás szentségéhez és nem utolsó sorban az Angliai Római Katolikus Magyarok Egyesülete (ARKME) fennállásának 70. évfordulóját ünnepelhettük meg együtt.

A szentmisét Máger Róbert atya, a pécsi székesegyház plébánosa mutatta be paptársaival, Msgr. Lengyel Ervin atyával, aki jelenleg pápai káplánként a londoni Apostoli Nunciatúra tanácsosa valamint a helyi főlelkésszel, Csicsó János atyával. A vendégek közt jelen volt az Angliai Magyar Református Egyház képviseletében Salánki István lelkipásztor, a londoni Magyar Nagykövetség képviseletében Derzsi Sarolta titkár, aki felolvasta Nagykövet úr üzenetét a közösségnek. Az ARKME volt és mostani vezetőin túl még megtisztelt jelenlétével Gróf Hadik András és Silló Elizabet, aki énekével még szebbé tette a liturgiát és az ünnepi műsort. Többek között elhangzott a régi dicsőítő ének, „Ó, Szent István, dicsértessél”, a Missa de Angelis, César Frank: Panis Angelicus duett-előadásban. A kántori és zenei szolgálatot Bozóki Mihály és Korpos Attila látták el.

Mise után megtörtént a kenyér megáldása, majd János atya átadta a Szent István Díjakat: posztumusz díjat kapott Demeter Ildikó, továbbá díjat kapott még Msgr. Lengyel Ervin atya, Schwarcz Terézia valamint Simic Ágnes. A szentmise a „Boldogasszony anyánk” c. népénekkel valamint a Magyar Himnusz eléneklésével zárult.

Ezután a jelenlévők ebédre voltak hivatalosak a Szent István Házba, ahol az ARKME elnöke, Suhajda Edit köszöntötte az egybegyűlteket és beszédében reflektált az Egyesület elmúlt 70 évére, valamint elismerő okleveleket nyújtott át múltbéli és jelenlegi tagoknak, az Egyesület életében betöltött áldozatos és kiemelkedő munkájuk elismeréseként. Oklevelet kapott: Csicsó János atya és Virágh József atya, Adler Edit, Alton Éva, Bozóki Mihály, Fenyvesi Aranka, Gyarmati László, Gróf Hadik András, Hastings Mária, Horváth Ádám, Horváth Mária, Korpos Attila, Liscsey Ferenc, Orosz Mária, Szabó Tamás, Velzer Zoltán valamint Závody Albin. Az Egyesület titkára ezen felül oklevelet adott át Suhajda Editnek valamint a Wenzels pékség képviselőinek, akik már egy ideje kenyér-adományaikkal támogatják az Egyesületet.

Ebéd után „Tartsunk össze!” címmel egy rövid műsorra került sor, amely visszatekintett az ARKME elmúlt 70 évére. A műsor szövegét az archívumban talált anyagok valamint Horváth Anci-néni emlékiratait felhasználva Harrach Gábor készítette elő Verbászi Betti, az Angliai Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Dr. Molnár Emese, az ARKME egyik vagyongondnoka számára, akik azt felváltva adták elő, időnként megszakítva egy dallal (Bach/Gounod: Ave Maria) és vers-előadással (Radnóti Miklós: Nem tudhatom). A műsor végén felcsendült Horváth Attila dalszövegíró, több művész által is feldolgozott és előadott dala, az “Összetartozunk”.

Dr Kohári József, az ARKME első titkára üzenete ’56-ból ma is szól hozzánk, amikor a Szent István Házra gondolunk: “Gondoskodjunk … olyan baráti légkör megteremtéséről, hogy öröm legyen ide járni. Legyen ez az otthon barátságos, meleg sziget az idegenben, melynek falai közt könnyebb lesz a megőszülést elviselni, ha a sors úgy hozza. Tartsunk össze!