Az angliai magyar katolikusok is megünnepelték Szent István királyt Londonban
Az angliai Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Főlelkészség közössége hagyományosan szeptember első vasárnapján tartja Szent István király ünnepét. Idén szeptember 3-án került sor az ünnepi szentmisére a nyugat-londoni Brentfordban, a Szent János evangélista templomban. A mise főcelebránsa Lengyel Ervin pápai káplán, a londoni apostoli nunciatúra tanácsosa volt.
Az eseményen jelen volt és a magyar katolikus közösséggel együtt ünnepelt Gerard Quinn plébános-esperes, püspöki helynök; Michael Dunne chiswicki plébános, a westminsteri érsekség katolikus oktatási bizottságának elnöke, valamint Chris Wellbank, a fehér missziós atyák képviselője.
„1946. augusztus 20-án százezrek kísérték a magyarság és kereszténység egységét tanúsító körmenetben István király épen maradt Szent Jobbját” – emlékeztette az angliai magyar katolikus közösség tagjait az ünnepi szentmise elején Csicsó János főlelkész, majd Mindszenty József szavait idézte, amelyekkel a hercegprímás az 1946-os körmenet után a Szent István-bazilika előtt állókhoz szólt: „Szent István gondolatai nem idejétmúlt, poros emlékek, amikről egyszer évente emlékezve leverjük a múlt porát. Annyira egyek a hittel és erkölcsi törvénnyel, hogy azok állandó érvényesülése a nemzet életigénye és a vallásszabadság követelménye.” A lelkész hozzátette: „Emlékezzünk arra is, hogy a bíboros éppen 50 évvel ezelőtt, 1973. július 13. és 17. között meglátogatta az Angliába szakadt, ide emigrált magyar testvéreket. A szentmisén imádkozunk boldoggá avatásáért is.”
Idén Kumin Ferenc londoni nagykövet a Magyarországon megrendezett atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódó diplomáciai feladatai miatt nem tudott a közösséggel ünnepelni, ezért levélben üzent az angliai magyar katolikusoknak. Mint fogalmazott: a budapesti sportesemény elnyerte a sportot szerető világ – benne az Egyesült Királyság – kifejezett elismerését. „Ez a felszabadító öröm rövid időre feledtetni tudta azt a sok tragédiát, amely körülvesz minket. Továbbra is egy nyomasztó háború szomszédságában élünk az anyaországban, és úton-útfélen érezzük a saját bőrünkön is hatásait. Második nyarunkat töltöttük így, és az idő múlása intő jel lehet számunkra: minden erőfeszítésünkre, akaratunkra és imánkra szükség lesz ahhoz, hogy a háború véget érjen. Ha csak annyi erőfeszítést teszünk, mint eddig, ha minden úgy folytatódik, mint az elmúlt másfél évben, az csak az áldozatok számának gyarapodásához fog vezetni – figyelmeztetett. – A londoni magyar római katolikus közösség Szent István-ünnepe egyúttal a nyári szabadságról való visszatérés, a tanév indulása, a dolgos őszi szezon kezdetének számvetése is. Örüljük mindenekelőtt annak, hogy együtt vagyunk, erős, aktív és szeretettel teli a közösségünk. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lenne épp elég dolgunk az elkövetkező hónapokban. Munkatársaimmal a londoni magyar nagykövetségen azon leszünk, hogy tovább erősítsük az összetartozás érzését, hogy olyan programokkal, eseményekkel, szolgáltatásokkal támogassuk közös életünket, amelyek akár az ilyen ünnepi alkalmakkor, akár a hétköznapokban tovább erősítik összetartozásunkat magyarságunkban és keresztény hitünkben egyaránt.”
Lengyel Ervin ünnepi szentbeszéde az örökség és az ikon kulcsszóra épült. Először bemutatta az államalapító szent király magyarságra hagyott örökségét személyes életútján, szellemi hagyatékán és kormányzati, állam- és egyházszervező tevékenységén keresztül, kiemelve, hogy a Szent István királyhoz kötődő jelképek – mint a Szent Korona, a Szent Jobb és a Szent István-i államhatárok – ma is ikonok: élő szimbólumokként élnek a magyar emberek lelkében.
Ezután megemlékezett Mindszenty József bíboros, hercegprímás 50 évvel ezelőtti londoni útjáról. Hangsúlyozta: az emigrációba vonult magyar főpap nemcsak a katolikus hit fehér vértanúja, de Szent István örökségének élő megtestesítője is volt. Londonban az idősebb korosztály tagjai közül még ma is többen emlékeznek a bíborosnak erre a látogatására, a hidegháborús szembenállás közepette ugyancsak ikonikussá vált személyének hatására.
„Mindannyiunknak újra fel kell fedeznünk és meg kell őriznünk, tovább kell adnunk nemcsak a Szent István királytól kapott közös örökséget, hanem mindazt a személyes örökséget is, amelyet a család, a szülők, elődeink hagytak ránk, az ő tanúságtételüket, amelyen keresztül a hitet megismertük és szívünkbe fogadtuk – mondta a szónok. – Mindannyiunknak őriznünk és ápolnunk kell a személyes hit megismeréséhez kötődő ikonjainkat, amelyekből a mindennapok során erőt meríthetünk.”
A szentmise után Lengyel Ervin megáldotta a „magyarok kenyerét”.
Hagyományosan ezen az alkalmon adják át a Szent István-díjat is, melynek idei kitüntetettje Kumin Ferenc nagykövet volt, aki az elismerést – mely egyben köszönetnyilvánítás is a londoni magyar katolikus közösségben vállalt aktív és önzetlen szolgálatáért is – a következő szentmise után veszi át személyesen.
Az ünneplés a Szent István Házban közös ebéddel folytatódott.
Forrás: Angliai Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Főlelkészség
Fotó: Horváth Ádám