ARKME-tagok toborzása

Banki átutalással történő fizetés esetén kérjük használják az alábbi adatokat:

Acc. Name: Association of Roman Catholic Hungarians in Great Britain
Acc. No: 93544354
Sort Code: 20-35-93
Bank: Barclays    

A referencia-mezőbe kérjük írják be, hogy “ARKME Membership” valamint egy emailben (info@szentistvanhaz.org) küldjék át az új tagok neveit és elérhetőségét (email és/vagy telefonszám).
Előre is köszönjük, hogy 2020-ban is támogatják Egyesületünket és a Szent István Házat!

“Angyali szó zengedez” – Sebestyén Márta és Andrejszki Judit Adventi Koncertje

Ahogy a tavalyi év áprilisában, idén is nagy tetszést aratott a hallgatóság körében a magyar népzene és a régizene két nagykövete: Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje.

Ez alkalommal azért jött zenélni hozzánk Márta és Judit, hogy a “..gyönyörű népi dallamok és kódexek mélyéről merítsünk erőt az adventi készülődéshez.” – olvashattuk az esemény szervezőjének, a londoni Szent István Háznak ismertetőjében. Az ’54-ben alakult Angliai Római Katolikus Magyarok Egyesületének nyugat-Londonban található ’új’ központja már több, mint 10 éve működik és várja programjaira honfitársainkat vallási hovatartozástól függetlenül. Mint vallják, az egyesület nem csak hitbeli, de család- és kultúrmisszió is egyben. Ezt a koncertet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nagylelkű támogatásának köszönhetően sikerült megszerveznie az egyesületnek.

Délután 4-kor kezdődött el a lélekemelő előadás meseszép dallamokkal és énekekkel. Mártáék egy évtizede találtak egymásra, és duójukkal szívesen fellépnek határon túli magyarok lakta vidékeken is, többek között Erdélyben, vagy itt Angliában. Mennek, ha hívják őket, és viszik magukkal a magyar kultúra egy szeletét, különlegességekkel teli zenei élmény-csomagjukat.

Az előadás alatt, mint két jó testvér hangolódtak egymásra, annyira szépen együtt érezték a zenét. E hasonlat, megvallom, utalás arra a repülőtéri élményükre, ahol testvéreknek nézte őket a határőr, mindezt Londonba érkezésük történeteként mesélték a teltházas közönségnek. Az est folyamán szintén kisebb anekdotákkal és hangszertörténeti ismertetőkkel fűszerezték a műsorszámok közötti szüneteket. Az egyik ilyen elbeszélés alapján a kis Mártát láthattuk magunk előtt, ahogy a családi zongora húrjaira kanalakat tesz, hogy a csembalóhoz hasonló “zengő” hangokat tudjon kicsalogatni a hangszerből. Ez a hangszer szólalt meg ezen az estén Judit keze alatt is, egészen különleges hang-élményt nyújtva a közönségnek, időutazással reptetve a nagyérdeműt a régizene reneszánsz és barokk világába. Ehhez társult Judit és Márta csodás hangszíne, természetes eleganciája, és a lényükből áradó erő és finomság. A magyar népdal és régizene összefonódása töltötte be a termet. Többször elkaptam olyan pillanatot, hogy a közönség soraiban ülő gyerekek tátott szájjal figyelték a párosukat. Pláne, hogy a pazar hangzást még gazdagabbá tette Márta helyenként felhangzó furulyajátéka, illetve a dobos-, és csengős kísérete. A látványos csengettyűkből és kisebb kolompokból álló hangszerét külön be is mutatta nekünk, mert érdekessége, hogy minden egyes darabja más-más kultúrkörből való. A különféle magyar tájegységekről származó és moldvai gyűjtések mellett az előadás utolsó részében különböző népek karácsonyi énekei kínáltak zenei utazást, többek között a görög “Kali Hronia”, a török “Haci baslar” , vagy az angol “Ding-dong merrily on high.”  

Ha ennek a két órának színe lett volna, akkor számomra mélyzöld árnyalatú lenne, anyagában bársony, és ízre mint a szalonnában sült őzgerinc.

Az otthonról hozott dallamokat még sokáig elhallgattuk volna az izgalmas zenei hangok és a békebeli hangulat által megteremtődött bensőséges légkörben. Külön jó érzés, hogy a meghitt pillanatokat együtt megélve még inkább egységbe forrt a magyar közösség London e kis szegletében.

Azt est végén a szervezők virágcsokrokkal köszönték meg a művésznőknek az élményt, akik továbbra is jelen maradtak, dedikáltak, és közös fotóra is szíves-örömest vállalkoztak.

/Kardulesz Rita/

Mindszenty József bíboros öröksége összeköti a briteket és a magyarokat

2019. október 29-én jeles esemény történt a londoni Szent István Ház Mindszenty termében, ahol az új brit bíboros Michael Fitzgerald hálaadó szentmisét mutatott be. Ferenc pápa október 5-én 13 új bíborost nevezett ki, köztük ott volt a brit Michael Fitzgerald érsek, aki a Fehér Atyák missziós szerzetesrendjének a tagja. A brit központi házuk a Szent István Ház szomszédságában van és a Mindszenty termet választotta ki az új bíboros a szentmise helyszínéül. Jó magyar házigazda módjára, igyekeztünk ebben a segítségére lenni.

        A szentmisén jelen volt a főcelebráns: Michael Fitzgerald bíboros, Vincent Nichols Anglia és Wales bíborosa, Adams Edward érsek apostoli nuncius, Hudson Nicholas westminsteri érsekség segédpüspöke, a kocelebráló papok valamint az együtt ünneplő angol és magyar hívek is.

        A jeles egyházi vendégek megörökítették a kézírásukkal a Szent István Ház vendégkönyvében, hogy itt voltak. A szentmise végén kértem a vendégeket, hogy együtt imádkozzunk Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért.                                                                             

Csicsó János angliai főlelkész

Zenei „nagyhét” a Szent István Házban

Sűrű hetet zárt az ARKME egyesületének kulturális központja, a londoni Szent István Ház: a liturgikus eseményekben bővelkedő húsvéti Nagyhét után ezúttal a rock and rollé és az operetté volt a főszerep. A sort a legújabb hazai supergroup, a Benkő László, Jávori Ferenc (Fegya), Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla alkotta Budapest Gold Stars nyitotta. A formáció alkalmi kalandnak indult, ám az Omega-legenda születésnapjára szervezett zenei együttlét végül tartós kapcsolatba torkollott.

A londoni bulin Szakcsi Lakatost Darvas Ferenc zeneszerző és fejszámolóművész helyettesítette, bár sajátos mutatványait látva (négyjegyű számok összeszorzása, fekve eljátszott Bach-mű, stb.) a helyettesítés itt talán nem a legjobb szó. Az egyedi képességek felvillantása, a frontember-szerep át- és visszapasszolgatása egyébként végigkísérte a produkciót, ahogy az egy supergrouptól elvárható. Müller Péter Sziámi hol francia sanzonok tolmácsolójaként, hol pedig a száműzött odesszai rabbi szerepében vitte a show-t, a munkácsi születésű Fegya orosz és ukrán nyelvű örökzöldekkel énekeltette meg közönség ehhez is értő részét, Benkő László pedig – a két Ferenc zongoraalapú játéka után – a szintetizátorban rejlő lehetőségekről prezentált nagydoktori értekezést.

A kvartett énekese két nappal később – a Müller Péter Sziámi AndFriends vezetőjeként – ismét színpadra lépett, azonban személyén és az olyan ismert dalokon kívül, mint a Mi már leszoktunk róla, nem volt kontinuitás a két esemény között. Az előbbi sanzonos-kuplés-klezmeres beütésű örömzene, míg a másik a hazai alter-rock sűrűjét adó rock and roll buli volt, Kirschner Péter, Winterverber Csaba és Angler Ákos életerős gitár- és ritmusszekciójával megtámasztva. A történeti előzményekig (Sziámi, Kontroll Csoport, URH) visszanyúló szeánszot egyébként – afféle London-specikus sajátosságként – öltönyben érkezett, joviális ’56-os urak is megtisztelték, míg a kulturálisan korrekt közönségreakciót az ülősorok mögött táncoló lányok biztosították. Utóbbiak csupán az Előrelátó csecsemő elmaradása miatt mutattak némi csüggedést, de a problémára végül („Majd megnézem a YouTube-on!”) megtalálták a megoldást.

Egészen más érzésvilágot, s így más hallgatóságot vonzott a Szent István Házba a hétvégén fellépett Operettissimo. A négy énekest – Kolcsár Katalin, Székely Zsejke, Plesa Róbert és Rigmányi István –, valamint egy hegedű- és egy zongoraművészt (Gyenge Balázs és Kolcsár Péter) magába foglaló, magyar operett-klasszikusokkal turnézó társaság nagy része a Kolozsvári Magyar Operából érkezett. Talán ennek, talán a zenei kínálatnak köszönhetően a produkcióra nagyrészt Erdélyből elszármazottak voltak kíváncsiak. (Egy marosvásárhelyi születésű tanárnő például Liverpool környékéről jött ide, majd utazott vissza még aznap.) A műfaj legismertebb alkotásaiból (Bob herceg, Csárdáskirálynő, Marica grófnő) szemezgető repertoár idővel a közönséget is éneklésre késztette, míg az utolsó sorban egy fiatalasszony feltalálta az ülőcsárdást. A kérdésre, hogy az operett – ez a nemrég hivatalosan is hungarikum besorolást kapott irányzat – a jövőben nem szorul-e be egy főleg Erdélyben kedvelt zenei szubkultúra státusába, Plesa Róbert zenekarvezető határozott nemmel felel, s a Fővárosi Operettszínház látogatottsági rekordjait hozza fel példaként.

Hát mostantól ez már a Szent István Házon se múlik.

(hage)