Események

Vezetőségi Tagok bemutatkozása

Mária Hastings – Tiszteletbeli Vezetőségi Tag
1966 márciusában jöttem Angliába nyelvtanulás céljából, de az akkori viszonyok nagyon mások voltak, mint  ahogy a  mai világban. Most a részletekbe nem megyek bele, de a vége az lett, hogy  politikai menedékjogot kellett kérnem és így itt maradtam.

Az ARKME- hoz 1968-ban látogattam el, egy vasárnapi misere, aztán sűrűbben amíg gyerekeim kicsik voltak és Pia nővér tartott magyar kisiskolát részükre. Akkoriban minden hónap első vasárnapján volt Szentmise. Ott is segítettem mikor tudtam, pl. rendezvényeken, felszolgálni, karácsonyi vásárokon süteményeket árulni, stb. Később munkáim és családi körülményeim miatt nem tudtam rendszeresen eljutni a Mindszenty Házba, majd évek múltán és ahogy Ealingbe költöztem, így gyakrabban tudtam részt venni az ARKME eseményein már a kezdettől fogva, miután a Mindszenty Ház ide költözött. Akkoriban az átépítések alatt felvállaltam a Treasurer, pénztárosi feladatot a Vezetőségben. Elég izgalmas és forgalmas időszak volt, hetenként jöttünk és tárgyaltuk, intéztük az átépítéseket és fizettük ki az anyagot és a munkásokat. Ez így ment évekig, s lassacskán kialakult a Szent István Ház mai arculata. Nagyon nagy munka volt!

Később pár évre családi és egészségi okok miatt kimaradtam s Ház ügyeiből, amig 2021 júniusában, Tamás (előző ARKME elnök) elköltözése után, és annak eredményeképp, Attila és Ádám felkértek, legyek az ARKME vezetője. Bevallom, nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mi a pontos feladat e cím mögött, ők biztosítottak, hogy mindenben támogatni fognak, s ez így is lett, hála Istennek. Sajnos súlyos betegségem miatt újra elmaradtam, majdnem hat hónapig, de a 2021-es ARKME Közgyűlésen részt tudtam venni. Akkor már Demeter Ildikóval együtt, aki átvette a Treasurer tisztségi feladatokat (pénztáros), régi pozícióját. Így aztán kis csapatunkkal igyekszünk biztosítani a Ház fenntartását a lehető legjobban, rendezvényekkel, és a vasárnapi szentmisékkel és különböző összejövetelekkel, előadásokkal, pláne most, hogy a Covidos időkből – remélhetőleg végképp – kijutottunk!

Itt szeretnék köszönetet mondani a Ház tisztségeket viselő tagjainak, úgy a Vezetőségben, mint azon kívül, áldozatos munkájukért és odaadó figyelmükért, aminek eredménye, hogy a Szent István Házunk áll es virágzik! Végül, de nem utolsó sorban, köszönetet szeretnék mondani János atyánknak, aki fáradhatatlanul biztosítja a lelkünk és szívünk egészségét! Remélem és bízom benne, hogy ez az összetartozás és együttérzés még sok sok éven át fog tartani közöttünk és majd az ezután érkező honfitársaink körében is.


Attila Korpos (Secretary – Titkár)
2004-be érkeztem Angliába tanulmányi és munkaügyi célból. Pár évre rá hallottam a Szent István Házról, azóta az életem része. Először még az akkori néptánccsoport tagjaként, később, mint a Lelkészség kántora és rendezvények társ-szervezőjeként tevékenykedtem. Kántori szakképesítést a gyulafehérvári Római Katolikus Líceumi Szemináriumban szereztem. A Lelkészségi programoknál (pl. lelkinapok szervezése, Taizé-i imaestek) aktív szerepem volt a Házban, amit főleg a jezsuitáknál eltöltött magyar- és németországi éveknek köszönhetek. 2008 óta, mint a Vezetőség tagja, később, mint az ARKME titkára igyekeztem munkámmal szolgálni az Egyesületet. 2013 óta az Szent István Ház ügyintézőjeként és programszervezőjeként is dolgozom. Több száz sikeres rendezvény és program van mögöttem, ami a Szent István Házban került megrendezésre. Mindezek nem jöhettek volna létre kollegáim és önkénteseink lelkiismeretes és önzetlen támogatása, áldozathozatala nélkül, akikkel a jövőben is szeretnék együtt munkálkodni.


Ferenc Liscsey – Tiszteletbeli Vezetőségi Tag
Sárospatakon születtem, a Rákóczi-vár tövében. Idén 81-ik évemet taposom. Az 1956 október 23-i forradalomkor már Budapesten első éves YBL-es diák voltam az építésztudományi karon és a forradalomból is kivettem a részem. Emiatt 1957 január végén édesapámmal együtt el kellett menekülnünk Magyarországról. Akkoriban már csak dél felé, Bácsalmásról Szabadka fele volt lehetséges menekülni. Az akkori Jugoszláviában egy évig menekült táborban éltünk, majd 1958 elején egy menekültekkel teli vonattal (kb. 200 fővel) megérkeztünk Angliába, a londoni Victoria állomásra. Azóta is Londonban élek és dolgozom az Angliában élő magyar menekült közösségért. Így kötöttem ki annakidején a Mindszenty Háznál, majd később a Szent István Háznál, ahol építészként a kezdetekben rám hárult az épület felújítása, céljainknak való át-tervezése. 2009 óta vagyok a ARKME Vezetőségének tagja, 2011-től pedig az egyik Vagyongondnoki pozíciót töltöm be.       

Albin Závody – Vezetőségi Tag
1938-ban születettem Budapesten, iskoláimat Győrött végeztem. 1956 szeptemberében éppen elkezdtem a budapesti Műegyetemet és társaimmal én is részt vettem a forradalmi eseményekben, majd november végén, amikor a helyzet reménytelenné vált, Ausztriába távoztam. Az angol kormány nagylelkűen támogatta a menekült magyar egyetemistákat és így már 1957 őszén folytathattam tanulmányaimat Sheffieldben a villamosmérnöki karon. Itt szereztem diplomát és kaptam tudományos továbbképzést. Az ARKME-ba először ’64-be kerültem, több más magyar egyetemistával. Feleségemmel együtt (aki református) rendszeresen látogattuk mindkét magyar közösséget. A korábbi lelkész, Tüttő atya nyugdíjba vonulása után mint könyvelő tevékenykedtem a Lelkészségnél. 20 éve segítem az ARKME-t, mint a Vezetőség tagja. Ezalatt több évig pénztárosként (Treasurer) is szolgáltam. Ha egészségi állapotom engedi, szeretném a jövőben is támogatni az Egyesület munkáját.

Áron Bodó – Vagyongondnok (Trustee)
Sepsiszentgyörgyről (Erdély) származom, általános iskolai tanulmányaimat is itt végeztem, majd érettségi után Kolozsvárra költöztem, ahol az agrártudományi egyetemen tanultam kertészmérnöki, majd tájrendészeti mesteri szakon. Egyetemistaként Angliában vállaltam nyári munkát, majd tanulmányaim befejezése után magánvállalkozóként kezdtem el dolgozni Kolozsváron, de a kalandvágy 2010 tavaszán az Egyesült Királyság felé vonzott.
Londonban kezdtem el dolgozni először kiszállítóként, később szállítási vezető lettem, majd átvettem a csomagolás részt is ami összesen 40 személy koordinálását jelentette. 2016-ban termelési igazgatóvá léptettek elő, ahol már 320 személy irányítása volt a feladatom. Munkám során végig képzéseken vettem részt, ahol tudást szereztem a munkavédelem, épületbiztonság, vegyszer kezelés és még sok más szakterületen.2019-ben munkahelyet váltottam megtartva az üzemi mosoda szakterületet, ahol felső vezetőként dolgoztam, összesen 130 személlyel a csapatomban. 2020-tól az ingatlankereskedés, felújítás fele fordultam, 2022-től pedig főállásban csak ingatlanokkal foglalkozom. Három gyerek apja vagyok. Családommal évek óta rendszeresen részt veszünk a Szent István Ház rendezvényein, főleg a vasárnapi szentmiséken. Az ARKME és Szent István Ház hatékony működéséhez hasznosítani tudnám szervezői, épületkarbantartási, épületbiztonsági, valamint gazdasági tapasztalataimat, így örömmel mondtam igent, amikor felkértek a Vezetőségi tagság elvállalására.  

Etelka Bálint – Vezetőségi Tag

Erdélyben születtem, Kézdivásárhelyen. Három gyermek édesanyja vagyok. 2010-ben jöttünk ki Angliába. A Szent István házzal kijövetelünk évében már felvettük a kapcsolatot. Azóta rendszeresen látogatjuk, rendezvényeken részt veszünk mint vendég, mint segítő . Ebben az évben többször segítettem a Szentmise utáni ebéd készítésében. Mikulási ünnepségre, karácsonyi vásárra sütit készítettem. Köszönöm a felkérést, a tőlem telhető legtöbbet megteszek, hogy hasznos tagja lehessek a közösségnek.

Emese Molnár, Dr – Vagyongondnok (Trustee)

Edit Suhajda – (Chair – ARKME Elnök)
2006 óta kapcsolódtam be az Egyesület életébe, épp akkor volt a nagy váltás, a Mindszenty Házból való átköltözés a Szent István Házba. Sok tennivaló volt, lépésről lépésre, emeletről emeletre kellett az régi iskolából Egyesületi otthont kialakítani. A pakolásokon, takarításon túl többek között elvállaltam a szentmisék utáni szeretet-vendégség, teáztatás koordinálását, amit azóta sem hagytam abba. Egyre több eseménynek adott otthont a Ház, ezeknek a lebonyolításánál, önkéntesek koordinálásában szintén mai napig kiveszem a részem. Tíz éve mint Vezetőségi Tag próbálom kollegáimmal együtt stabil és virágzó úton egyengetni az ARKME szekerét és ezt szeretném a jövőben is folytatni, hiszen nemcsak számomra, de látom, hogy többek számára sokat jelent az Egyesület és ugyanakkor azért is dolgozom, hogy mindaz amit elődeink felépítettek az elmúlt 68 év alatt, legyen az fizikai vagy szellemi, lelki érték, az fennmaradna és a mai generációnak is támaszt nyújthatna.   

Ildikó Horváth – Vezetőségi Tag
A Szent István Ház lassan 10 éve része az életemnek és ezalatt az évek alatt sok jó barátra, élményre és egy férjre tettem szert a Ház jóvoltából. Az elmúlt években aktívan részt vettem különböző rendezvények lebonyolításában, különösképp a Mikulás segítőjeként a csomagok elkészítésében, ahol alkalmanként 100+ gyereket örvendeztethettünk meg színvonalas programokkal és értékes ajándék-csomagokkal. Fontos számomra a Ház jóléte és jövője, hogy hasonló értékeket nyújthasson másoknak is még hosszú évekig.

Ildikó Muzslai – Vezetőségi Tag
2007-ben érkeztem Londonba, és mindjárt elkezdtem látogatni a szentmiséket a Szent István Házban. Először a Ház felújítási munkáiban segédkeztem, majd amikor beindultak a programok, akkor a bálokon és a szentmisék utáni kávézásokon önkénteskedtem. 2009-től tagja vagyok a vezetőségnek, és azóta én szervezem az éves Karácsonyi Vásárokat, ahol több száz ember fordul meg egy nap alatt. Az elmúlt években igyekeztem mind az egyházi (misék, lelkigyakorlatok) mind a világi programokon (Irodalmi estek szervezése, Társasjátékos találkozók koordinálása, bálok) részt venni és segédkezni.

József Olexa – Vezetőségi Tag
1960-ban születtem Budapesten, de úgy is mondhatnám, Erik Satie a nagy francia zeneszerző szavaival: „nagyon fiatalon születtem erre a nagyon öreg világra”. A budapesti képzőművészeti akadémiára jártam, mint magán tanuló és így lettem hivatásos művész. Már 12 éve élünk Dél-Angliában, jelenleg Hampshirben. Ebből következően csak ritkábban tudok menni a Szent István Házba mint szeretném, de azért az elmúlt években sikerült hasznossá tenni magam. Remélem a jövőben is tudom segíteni ezt a honfitársi közösséget.

László Gyarmati – Vezetőségi Tag
1957 tavaszán jöttem Londonba. Közel laktam a Mindszenty Házhoz. Gyakran jártunk oda a barátaimmal. 1963-ban ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Sok programra jártunk, voltak tánc-estek élő zenekarral. Sokan összejöttek, más vallásúak, sokszor más nemzetből is. Egy hosszabb szünet után, az ARKME a Szent István Házba való átköltözését követően újból aktívabban kezdtem járni a programokra. 2016-ban beválasztottak a Vezetőség tagjai közé, azóta próbálom segíteni az Egyesületet, ahol csak tudom.   

Mária Orosz – Vezetőségi Tag

1930-ban születtem. 1953-ban a budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán kaptam oklevelet. 1957 január 22-én érkeztem Londonba. Hálás köszönet Angliának a speciális befogadásért és segítségért amiben részesített. 1957-től gépészmérnöki állásban dolgoztam Londonban 20 évig. 1989-től az ARKME titkára voltam 7 évig, majd az Egyesület vagyongondnoka 1996-től 22 évig. 2018-tól az ARKME vezetőségét erősítem és kollegáimat tagságommal.
Hálás köszönet a Vezetőségnek, kollegáimnak akikkel együtt dolgoztam és segítségükkel hozzájárulhattam szeretett Egyesületünk jelenlegi állapotához és megalapozott jövőjéhez.

Nincs szándékomban részletezni az elmúlt 34 év tevékenységeit, csupán annak csúcspontját említem, a Szent István Ház sikeres megvételét 2007 február 27-én.
Miután „kinőttünk” a Mindszenty Házból, éveken keresztül kerestünk egy alkalmasabb épületet, amikor az akkori ARKME elnökünk, Adler Edit hozta a hírt, hogy a Mount Carmel iskola – ahová unokái jártak – eladásra kerül.  Tüttő György atya (akkori főlelkészünk) azonnal felvette a kapcsolatot a Westminsteri Érsekséggel és szervezte az elkövetkező tárgyalásokat, amelyeken Bánáthy Imre akkori vagyongondnok társammal mi is részt vettünk. A mi felelősségünk volt lebonyolítani párhuzamosan a Mindszenty Ház eladását és az iskola megvételét, ami bizony nem kis munka volt, de végül is sikeres lett.
Hálás köszönet MGR Tüttő György atyánknak fáradhatatlan közreműködéséért. Hálás köszönet elhunyt férjem, Dr Orosz Endre pénzügyi tanácsaiért (állam-papírok, hosszú lejáratú pénz-lekötés, stb.) amikkel szépen hozzájárult vagyonunk növekedéséhez.

Az ARKME, vezetőin keresztül képviseli Isten, Hazánk és Egymás iránti szeretetünket, és ez Isten áldásával a biztosíték a Szent István Ház fennmaradására.      

Tamás Szabó – Vezetőségi Tag
2006 óta vagyok tagja a közösségnek, az egyik első vezetőségi tag voltam a magyar EU csatlakozás után érkezettek közül. Korábban szolgáltam az Egyesületet mint titkár, trustee (vagyongondnok), és később mint elnök. Családommal 2018 óta Skóciában élek, így tisztséget már nem vállalok, de vezetőségi tagként továbbra is szívesen segítem az egyesületet, amennyiben ezt a tagság támogatja.

Zoltán Velzer – Vezetőségi Tag
Még a Virág József atya idejében, kb. 12 éve kerültem a Házhoz. Akkoriban a keddi ifjúsági misékre jártam, ahol értékes közösségre leltem. Akkoriban már működtek a bálok, örömmel kapcsolódtam be az önkéntes konyhai munkákba. Már akkor többször felkértek, hogy csatlakozzam a Vezetőségi tagok közé, egyéb elfoglaltságaim miatt sajnos nem tudtam elvállalni, viszont egy éve már én is Vezetőség tagként szolgálhatom az Egyesületet. A múltban az Egyesület támogatása alatt működő Lelkészséget is több területen támogattam. A szentmisék ’előrehozatalában’ (15h helyett 11h-i kezdés) és a misék utáni ebédeltetésnél oroszlánrészem volt és van mind a mai napig. Egy jó magyaros ebéd összehozza az embereket, ahol lehet ismerkedni, beszélgetni. Elég sok berendezési tárggyal is sikerült támogatnom a Szent István Házat az évek folyamán, illetve igyekszem a mai napig a rendezvényszervezéseknél (annak is a konyhai részénél) minél több segítséget nyújtani az Ügyintézőnek.