Budapest Gold Stars koncert április 22-én, húsvéthétfőn, 19.00 órától

Benkő László (Omega), Müller Péter Sziámi, Jávori “Fegya és Darvas Ferenc egy színpadon!

Az Omega együttes alapítójának és oszlopos tagjának, Benkő Lászlónak új együttesében négy kitűnő, a maga műfajában világklasszis muzsikus zenél közösen. Igazi billentyűs örömzene a balkáni népzenétől a klasszikus zenén, klezmeren és jazz-en át egészen a rock zenéig, a Budapest Gold Stars élő legendáival.

A koncert igazi zenei csemege. Négy kitűnő muzsikus, négy világ és még annál is több!
Benkő László, az Omega billentyűse, Darvas Ferenc, zeneszerző-zongorista, a jazz megkerülhetetlen alakja, Jávori Ferenc „Fegya”, a Budapest Klezmer Band vezetője külön-külön is rabul ejtik közönségüket, de most olyan produkcióra készülnek, amelyre kevés példa akad a koncertszíntereken. A költőként, énekesként, rendezőként és ötletgazdaként egyaránt bravúros Müller Péter Sziámi személye pedig önmagában is garanciát nyújt arra,
hogy az est mindvégig lenyűgöző és szórakoztató legyen.
A beat- és rocktermés legjava, közismert komolyzenei melódiák, táncra perdítő odesszai ritmusok, lélegzetelállító jazzfutamok pikánsan fűszerezve (egyebek mellett) sok száz éves breton dallamokkal.

A zenekar tagjai:

Benkő László: Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega együttes alapító tagja és aktív zenésze, zeneszerzője. A formációban a rock irányt képviseli billentyűs játékával

Jávori Ferenc „Fegya“: Kossuth-díjas magyar zenész, zeneszerző, előadóművész, érdemes művész.

Szakcsi-Lakatos Béla betegség miatt nem tud jelen lenni, helyette lép fel: Darvas Ferenc: zeneszerző-zongorista, Erkel Ferenc díjas, Fényes Szabolcs díjas.

Müller Péter Sziámi: Párhuzamos kultúráért díjas költő, énekes.

Kihagyhatatlan!

ARKME Tagoknak és a Szt István Ház barátainak a szervezők jóvoltából a koncert INGYENES. Tagságunkhoz csatlakozni akár most is lehet. Részletek itt.
Részvételi szándékot a koncertre (nevek és elérhetőségek megadásával) az alábbi emailcímre kérnénk elküldeni:
info@szentistvanhaz.org

Jegyek: https://www.tickettailor.com/events/budapestgoldstars/240335
Kapunyitás: 18.00
Kezdés: 19.00
Helyszín: Szt István Ház, 62 Little Ealing Lane, LONDON, W5 4EA